Projekttervezés workshop
Ebben a folyamatban az előttetek álló projekt megtervezésén van a fókusz. A kártya segítségével különféle meglátásokkal tudjátok a tervezési folyamatot színesíteni. Fel fogjátok tudni fedezni az ellentéteket, az értékrendbeli különbségek is teret kaphatnak, amik jó ha nem már a projekt megvalósítása közben jelentkeznek, hanem még a tervezési fázisban lehet rájuk reagálni. Lehetőség nyílik arra, hogy a korábban figyelmen kívül hagyott részleteket is felismerjétek és a helyükre is tegyétek ezeket. Ha már sok közös projekten vagytok túl és mindig ugyanaz a felelősségi leosztás, mindig ugyanazok viszik az adott területét a projekteknek, akkor izgalmas és egyben frissítő újrarendeződést hozhat ez a workshop.
Ezt a workshopot abban az esetben rendeljétek meg előzetes egyeztetés nélkül, amennyiben egyértelműen látjátok, hogy közösségeteknek erre van szüksége a jelenben. Ha nem tudjátok adott pillanatban, hogy mire lenne szükség, csak érzitek hogy jól jönne a segítségünk, egy külső szem, valaki aki tartja a fókuszt és a kereteket, akkor első körben egy előzetes egyeztetést javaslunk. Így tudunk segíteni irányt választani a foglalkozásnak.
Időtartam: 3 óra
A foglalkozás ára 10 fő alatt 60.000 ft, 10 fő fölött 110.000 Ft, mert ebben az esetben 2 facilitátor fogja tartani. Ezt fent a lenyíló részben tudjátok kiválasztani.
Mi a szakmai hátteret biztosítjuk a műhelymunkához, a helyszínt és a nasit nem tartalmazza az ár.
Amennyiben megrendelitek a workshopot, keresni fogunk benneteket telefonon időpont egyeztetés céljából. Kérünk benneteket, hogy a szervezet nevét, és amit fontosnak tartotok elmondani magatokról, illetve a workshop helyszínét írjátok meg a rendelési folyamat végén a Remarks mezőben vagy e-mailben! Köszönjük!